Anglia barátságos mérkőzésen csak egy góllal tudta legyőzni Norvégiát. Azt a Norvégiát, amelynek keretkészlete amúgy is borzalmasan gyenge, lassú. Most ráadásul tartalékosan léptek pályára, több kulcsjátékosuk nem is lett nevezve a keretbe. Hihetetlen, hogy ennyire ötlettelenek voltak a Háromoroszlánosok. A pocsék világbajnokság után feltehetjük a kérdést: mégis mi a fészkes fenevad változott azóta? Visszavonult Steven Gerrard és Frank Lampard. Mert egyéb újítás nem igazán történt. Persze léptek be fiatalok, de hát ők hol vannak a korábbi tehetségekhez képest? De Roy Hodgson taktikájához - ami egyébként nincs - nehéz is alkalmazkodni. Ha a fiataloktól nem is, de legalább a félérett profiktól elvártam volna pár korrekt megmozdulást.
Az új csapatkapitány Wayne Rooney sem vélekedett másképp a találkozó után. Szerinte az egész válogatott felületesen futballozott. És ez tényleg így van. A tegnapi ütközet alapján kiderült, hogy nincsenek igazi egyéniségek. Van egy Raheem Sterling, aki valóban lelkesen küzd és igyekszik. Vele még nagy nehezen kiegyezem. Még vehetjük a liverpooli csapattársat Daniel Sturridge személyében, de őt is csak azért, mert általában egyénileg sikeres mérkőzéseken van túl, ha az Angol válogatottban játszik. Rajtuk kívül gyakorlatilag senkit sem tudok említeni. De nézzük, mi lényeges történt a 90 perc alatt.
Az első félidőben alapvetően többet birtokolták a labdát a britek. De így is csak egyetlen egy olyan mozzanat volt, amit érdemes megemlíteni. Igaz, az az akció kapásból gólt is érdemelt volna. Éppen az imént említett jamaicai származású duó, Sturridge és Sterling mutattak be pazar átadásokat, de Studdgman lövése elakadt az egyik védőben. Az igazán szenzációs foci volt. Liverpoolban őket említik az újjászületett SAS-nak. Nem különösebben meglepő, nagyon érzik egymást. A játékrész végén egy lecsúszott beadást majdnem behullajtott Joe Hart, azonban vele legyünk megértőek. Nehéz úgy gondmentesen lehúzni egy váratlan kapura tartó labdát, hogy azelőtt 40 percig labdába sem értél. Máskülönben a Jones-Cahill védőpáros elég jól megoldották, amit kellett. Viszont a szünetben ennek ellenére is kezdtem azt érezni, hogy érthető a szurkolók viselkedése. Mindössze 40 ezren voltak. Ez a legkisebb nézőszám a Wembley Stadion újranyitása óta. Ennyit ér, ilyen hatása van egy csoport-utolsó pozíciónak a világbajnokságon.
A második félidőt a norvégok kezdték jobban. Sőt, egy szöglet utáni kavarodás után Anglia első számú kapusa nagyon nagy védést mutatott be. Ennek kapcsán önmagamat idézném, ha nem gond: „Szar érzés tudni azt, hogy szükség van Joe Hart elképesztő védésére a tartalékos Norvégia ellen.” Na és akkor jött a nagy áttörés. A 68. percben Sterlinget buktatták a büntetőterületen belül. Megadható tizenegyes volt. Wayne Rooney nem csak a karszalagot vette át Gerrard-tól, hanem a büntetők elvégzésének jogát is. Iszonyatos erővel be is vágta a kapu bal oldalába. Hogy ez miért számít nagy áttörésnek? Azért, mert ez volt az első kaput eltaláló próbálkozás. Nem az angolokhoz méltó, de legalább a vezetés meg volt. Jöttek aztán a cserék. Danny Welbeck nem is volt rossz húzás. Az első labdaérintéseit és egy fantasztikus átvételt követően tűzte kapura. Az sem volt piskóta a kapus számára, de volt vér a pucájában. Több helyzet már nem is alakult ki, fabatkát sem érő összecsapás volt.
Hétfő este Svájc ellen megkezdődnek az EURO 2016 selejtezőmérkőzései a szelíd oroszlánok számára. Sokkal, de sokkal több kell majd oda. Remélem, Hodgson bácsi felköti a gatyájukat a srácoknak, mert különben dühbe jövünk!